Rólunk

„Ki a népnél a rossz szokásokat elnyomja, előmenetelének fő gátjait rombolja el; s ki jó szokásokat hoz divatba, a közösségnek kettős jótevője, mert szunnyadozásából életre serkentve, azt egyszersmind iránnyal és éltető szellemmel látja el.” (1856)

Hagyományőrző esküvőszervezéssel célunk, hogy a feledés homályába merült hagyományainkat, szokásainkat életre keltsük az emberi élet egyik legszebb sorsfordító eseményén. A régi lakodalmakon minden tárgynak, eszköznek és eseménynek a maga hasznosságán túl megvolt a szentséghez kapcsolódó jelentése is. Legszemléltetőbb példaként említhetjük a szinte már elfeledett lakodalmas életfát, a mai menyasszonyi torta ősét, amely a lakodalmaknak az egyik legfontosabb része volt, melyet általában a keresztszülők készítettek el a legnagyobb odafigyeléssel. A leggyakoribb, különösen régi ősi hiedelmekre visszavezethető díszítő elem, melynek kalácsából mindenki lakmározott, sőt a távollévőknek küldtek belőle. Emellett az életfa a legrégibb magyar jelképünk, a teremtés, a teremtő erő és az örök élet jelképe. Tehát, az életfa egyszerre volt a lakodalom dísze, süteménye és a szentséghez kötődés jelképe. A tapasztalataink szerint manapság az esküvő, mint egy szépen megtervezett és megszervezett program zajlik le, melynek a divat a meghatározója. Maga az ifjú pár sem tudja, hogy az ott zajló eseménysorozatok mögött milyen ősi tudás rejtőzik. A lakodalom teljes körű megszervezése mellett a fiatal párokkal megismertetjük az esküvői szokásrendszerek mélyén rejlő népi tudást, népi bölcsességeket. Olyan szolgáltatókkal dolgozunk együtt, kik hozzánk hasonlóan elengedhetetlennek tartják a magyarság hagyományainak megőrzését.

„A jó szokások ápolói a nemzeti érzelmeknek a népet haladásra azok serkentik s boldogsága létesítése előmozdításában is jelentékeny részt vesznek.”